Nintendo Switch dokkoló és fólia gondok

A Nintendo Switch megjelenés előtt legtöbben a bal Joy-con Bluetooth problémájáról számoltak be, azaz hogy a gyenge jel miatt játék közben sokszor megszakad a kapcsolat. Ezt nem éreztem valós problémának, hiszen az Xbox One kontrollerem is simán eldobja a kapcsolatot, ha a lábam melletti PC hátlapi részéhez van a BT csatlakoztatva. Ott könnyedén megoldottam a problémát és beraktam az előlapiba, amivel azóta is vígan muzsikál.

A legnagyobb meglepetésemre a konzol olyan kicsi, hogy nem kellett beépítenem sehova, észrevétlenül simán elfér nekem az asztal végében, tehát semmi se zavarja be és ezáltal nem is történt a 3 nap alatt egyetlen BT szinkronizálós probléma, szóval itt is igaz minden, ami eddig is a BT eszközökre: fontos az elhelyezés.

switch_scratch_screen_protector_fail.jpg

A komolyabb gond a megjelenés után kezdődött elsőként a glixel.com-on, hogy valakinek sikerült rendesen megkarcolni a kijelzőt. A hírt átvette a NeoGAF fóruma, ahol a téma most több mint 2500 hozzászólásnál tart és sajnos kiderült, hogy nem egyedi az eset.
A problémát a dokkolóba berakás és kivétel okozza. A kijelző minden bizonnyal nem gorilla glass bevonatú, hanem egyszerű műanyag borítású, ami sokkal könnyebben karcolódik, ezáltal a reklámokkal ellentétben rendkívüli odafigyeléssel kell berakni, hogy inkább a hátulja érjen a falhoz és ne a képernyő.

switch_scratch_screen_protector_fail_7ll.jpg

Természetesen egyből jöttek a megoldások is rá, valaki fogta a csomagolásban lévő finomabb anyagú borítást és azt rakta be a dokkolóra, mások egy nagyobb szemüvegtörlőt vagy pár csík tyúkszem tapaszt használtak, de volt valaki, aki meg simán leszerelte az oldalát dokknak.

switch_scratch_screen_protector_fail_12.jpg

Én a szivacsos tapasz megoldásra szavazok, talán az a legkönnyebb és konszolidáltabb megoldás az összes közül, de persze voltak azok, akik egyből azt mondták, hogy nekik ez nem gond, hiszen vettek hozzá védőfóliát. De ekkor jött a következő gond: a melegedés.

switch_scratch_screen_protector_fail_11l.jpg

Ha dokkba helyezve képernyőn játszunk, akkor a Switch jelentősen melegedik a kis U alakban, ami minden fóliára ártalmas, így helyenként fel fog jönni, felpúposodhat vagy simán ráolvad a ragasztás, ami ismét egy óriási gond. A legtöbb panaszt eddig a Hori prémium márkájú fóliák kapták, tehát az semmiképp sem javasolt.

Mindeközben egy Switch felhasználó rájött a dokkoló problémára, mivel neki 2 darab is volt kéznél és egymáshoz téve pontosan látta, hogy az egyik ferde, ebből következve a karcolódás valószínű azoknál történt meg ez első körben, akik hasonlóan gyenge minőségű ferde dokkolót kaptak a konzol mellé. Ebből remélhetőleg visszahívás vagy egyszerű csere lesz.

switch_scratch_screen_protector_fail_4l.jpg

A hírek után természetesen én is egyből rohantam megnézni a sajátomat, de szerencsére nem ferde, bár azért lehet én is felteszek pár tapaszt a dokkra, biztos ami biztos alapon. A védőfóliát egyelőre még hanyagolom és szerintem ti se vegyetek több ezerért, amíg nincs biztos termék, ha pedig ferde a dokk, akkor azonnal rakjatok be valami puha anyagot a kijelző és a dokk közé.

7 komment