Fire Emblem Heroes, a Nintendo második mobiljátéka

Ingyenesen tölthető a Nintendo második mobiljátéka, a Fire Emblem Heroes, Android és iOS rendszerekre egyaránt!

fire-emblem-heroes-cover.png

Fire Emblem gyorstalpaló

A körökre osztott taktikai játék a kezdetekben csak Japánban jelent meg. Az igazi áttörést a GBA-GC korszak adta a 2000-es évek elején, amikor is megjelent világszerte a GBA verzió és eközben bekerült a játék főhőse, Marth, sokak kedvenc bunyós játékába is, a Super Smash Bros- Melee-be, ami a sikeres N64 verzió folytatása volt.
A pontot az i-re a GameCube verzió tette fel az első komolyabb asztali 3D-s verzióval, a Path of Radiance résszel, ami mai napig az egyik legjobb GC is egyben.

Ezután Wii-re és 3DS-re is érkeztek szintén igényes címek (Switch-re is bejelentettek már 2 új részt). Az eladási listán egyre komolyabb szerepe lett a sorozatnak és hatalmas rajongás övezi a mai napig, ezt pedig a legjobban a játékok ára mutatja, hiszen mindegyik rész az adott konzol legdrágább játékai között szerepel.

A mobilos verzió meglepően minőségi lett, még ha sok esetben egyszerűbb is, mint bármely konzolváltozat. Nem a Mario Run-féle egyszerű átiratot követte, hanem grafikailag és játékmenetileg egy tökéletes Nintendo SRPG-t kaptunk, amire eddig még nem volt példa, ráadásul nem kell hozzá csúcskategóriás telefon és több hónap várakozás az Androidosoknak.
A FE Heroes ingyenes és az eddigi tesztek alapján kellemesen játszható bármilyen mikrotranzakció nélkül, szerencsére a Nintendo továbbra is szórakoztatni akar, mint frusztrálni a játékosokat.

fire-emblem-heroes-2.jpg

Ha szereted a körökre osztott csatákat vagy végre egy igényes mobiljátékkal szeretnél játszani, akkor a Fire Emblem Heroes a te játékot. Én a következő hetekben tuti csak ezt fogom nyomni, szóval elképzelhető, hogy akár még valami kisebb élménybeszámolót is összedobok arról, hogy milyen IAP nélkül az élet és mennyire szórakoztató mondjuk 50 óra után is, de azt majd még meglátjuk, addig is jó játékot mindenkinek!

Android | iOS

komment