A Square Enix tökéletes mobiljátékai

2017. január 05. írta: ayo
Hitman Sniper

Egy ideje tervezem, hogy bemutatom a Square Enix játékait, mert nekik végre sikerült megtalálni az arany középutat a komoly asztali és a mobil játékok között. Összesen három GO és egy Sniper játék elérhető, utóbbit a napokban sikerült megcsinálni, így hát kezdjük Hitmannel az évet.

hitmansniper-1900x700_c.png

A Hitman Sniper a Hitman Absolutiont reklámozó kis játékra, a Hitman: Sniper Challenge-re hajaz, ami lényegében arról szólt, hogy egy pályán többféle feladatot kellett sniper fegyverrel végrehajtani.

A mobil verzió nagyjából ennek a továbbgondolása lett. Egy helyszínen mindig egy 10 perces történést láthatunk, a pálya pedig szokás szerint tele van részletekkel, amiket csak apránként, a feladatok során fed majd fel előttünk a játék.

hitman_sniper_3.png

A feladatok általában arról szólnak, hogy teljesítsünk pár kitételt majd végezzünk az adott célponttal. Ezek kezdetben egyszerűek lesznek (pár fejlövés és célpont, robbanással öld meg a célpontot stb.), később viszont komoly kombókat és milliós score-okat kell elérni bizonyos idő alatt, ami már nem biztos, hogy elsőre sikerülni fog.

Feladatokból összesen 150 van. Habár néha azért volt pár monotonabb feladat is összességében több óra után is izgalmas tudott lenni, mivel rengeteg dolgot rejtettek bele és sokszor csak az adott feladat után jöttem én is rá egy-egy extra lehetőségre.

Ha sikerül teljesíteni egy feladatot, akkor random lootokat kapunk (pénz vagy fegyver egy darabja). A kezdeti fegyvert is feljavíthatjuk jobb képességekkel hitman-dollárért, de eközben újakat is szerezhetünk, amelyek viszont majd más-más egyedi helyzetekre lesznek hasznosak. Minden fegyver egyedi passzív és aktív skillekkel rendelkezik. Az aktív skilleket a játékban lehet használni, ezeknek ~30-60 mp töltési idejük van a játék közben. Minden skill kreatív és hasznos lesz: falon átlátás, auto-target, robbanó töltet stb.
Eleve élvezet ezeket az extra fegyvereket használni, plusz baromira számít, hogy az adott pályát melyik fegyverrel próbáljuk megcsinálni. Nem egyszer volt, hogy 5-10x kezdtem neki egy pályának, viszont a megfelelő fegyverrel már elsőre sikerült.
És ha már fegyverek egy tipp: settings-ben érdemes átállítani a lövést teljes képernyő helyett gombra, mert az sokkal pontosabb.

hitman_sniper_2.jpg

Az alapmódhoz pár hónapja érkezett egy komolyabb frissítés, ami egy zombie survivor móddal egészítette ki a játékot Death Valley néven.
Az alaphelyzet, hogy egy embert kell védenünk a folyamatosan hordákban érkező zombiktól. Itt egy teljesen új fegyverrel kell zombikra vadászni három nehézségi fokon. A játék közben folyamatos fejlesztési lehetőségünk van, plusz ennek a módnak is vannak feloldható feladatai, amikkel az alap skilljeinket fejleszthetjük, ezáltal könnyebben megy majd a játék.
A Death Valley mód teljesen más, mint az alapjáték és habár a zombik elcsépeltek lehetnek sokak számára, szerintem izgalmas kiegészítés lett, ami igen csak megnöveli a játék szavatosságát.

Telefonon sajnos nem tudom számolni, de több tíz óra játékidő bőven megvolt a Hitman Sniperben. Egyetlen baja szerintem a gépigényesség (min. 1GB ram), bár egy update-nek köszönhetően sokat javult a pálya töltési ideje.

A Hitman Sniper a Hitman sorozathoz hasonlóan részletes és élvezetes játék lett, talán az egyik legjobb komolyabb mobil játék, amivel valaha játszottam, bár tény hogy ez nem a klasszikus egy ujjas játék, hanem igen is több figyelmet igényel.
A játékot 1500 forint körül lehet megvenni alapáron, de szinte mindig el lehet csípni 80% akciósan, ahogy épp most is, így mindössze 125 forintért a miénk lehet.

Google Play | iOS

Még több Square Enix mobiljáték poszthoz klikk ide!

5 komment