Yooka-Laylee: toybox demó élmények és újabb videók

Lassan 20 éve már, hogy a Nintendo 64 elhozta kedvenceinket 3D köntösben. A jól bejáratott franchise-ok, mint a Mario vagy a Donkey Kong mellé egy teljesen új szereplő érkezett Banjo Kazooie néven. A játék óriási siker lett és hamar felkerült a top 3D platformerek közé.
A jól sikerült rész után még kiadtak egy hasonlóan minőségi folytatást is Banjo-Tooie néven, amit talán kevesebben ismerhetnek, mivel kisebb késéssel a Nintendo 64 korszak végén jött már csak ki.

banjo_kazooie.jpg

A Nintendo 64 után megjelent a Microsoft első Xbox konzolja. Az MS tömegesen vásárolt fel licenszeket így többek között a Rare is mindenestül átkerült az új konzolra. Ez még nem is lett volna akkora gond, hiszen az új gép jóval többet tudott az elődöknél, de sajnos MS zászló alatt csak olyan rip-off folytatások készültek, mint a híresen rossz Banjo-Kazooie: Nuts & Bolts, amit máig nem tudtak feldolgozni a rajongók és azóta is várják az igazi folytatást, de sajnos nem kaptak semmit a mogyorózáson kívül.

2015-ben új szelek fújtak, a retro-láznak köszönhetően beindult a reboot forradalom és sok klasszikus mellett előkerült a semmiből egy furcsa cím, ez volt a Yooka-Layle. A Kickstartert az ex-Rare tagok indították, akik szerették volna újraéleszteni az eredeti Banjo-Kazooie részeket, viszont a licenszek miatt kénytelen voltak az egészet új köntösbe bújtatni.
Több se kellett a rajongóknak, a 175 ezer GBP cél nem csak hogy pillanatok alatt összejött, hanem kemény 2.1 millió GBP-vel végződött a kampány, amin pontosan látszik, hogy igen csak el kell már egy igazi rész.
Ennyi pénz és a rengeteg pozitív visszajelzés tökéletesen elég volt az ex-Rare tagoknak, hogy végre valahára rebootolják a Banjo Kazooie sorozatot.

yooka_laylee2.jpg

A játékot októberre ígérték, de sajnos el kellett halasztani jövő év elejére a megjelenést, szóval egyelőre csak pár ígéretes videót láthattunk, plusz, aki nem belépő szinten adakozott, az egy nem mindennapi toybox demót is kipróbálhatott nyáron.

A toybox-demo minimális betekintést nyújt a játékba, leginkább csak textúra mentes pálya elemekkel találkozhatunk, de lényegében arra jó, hogy nagyjából le lehessen tesztelni a játék mechanikáját és valamennyire érezteti velünk, hogy ez bizony jó cucc lesz.

A Yooka-Laylee egyelőre semmilyen radikális változtatáson nem esett át. A játék követi a klasszikus részt, és finoman hozzáadtak egy-két kiegészítést, de nagyjából 1:1 átírtak mindent. A karakterek képességei, a pálya elemek (pl. ládák, tollak), a dallamos zenék, a hangok és persze a hangutánzó dialógok is egy az egyben a régi részből lettek átemelve, szóval mondhatjuk, hogy 20 év után Unity-ben megcsinálták újra Banjót, csak kapott egy új skint és HD felbontást.

Grafikailag egyelőre még nem volt tökéletes. Tény, hogy kellemesebb, mint ha az N64 elmosódott, ködös régi részeket néznénk, de hiányzik belőle az a szikra, amitől több tud lenni egy Unity motorban készített játéktól, mert ez így csak textúra átmenetektől mentes objectek egymásba építve.
Távolról nézve vagy videón kellemesebb az összhatás, de valamilyen filter mehetett volna a játékba, hogy meseszerűbb legyen közelebbről is, mert szerintem ennek a játéknak pont nem a magas, több layeres textúrákról kellene szólnia.

yooka_laylee.PNG

A játék összességében kiválóan vissza tudja adni azt a régi hangulatot, amire már sok éve vártunk egy szebb kivitelben. A legjobb példa erre Yokka és Laylee. Kidolgozásilag tökéletes, a mozgása pontosan visszahozza a régi részekben megkedvelt karakter animációkat: könnyed, élvezetes, pontos, egy szóval hibátlan.
Grafikailag pedig pont azt követi, amit a pálya designnak is követni kellett volna, egyszerű, jól választott színekkel meg tudták oldani, hogy egyszerre legyen részletes, aranyos és meseszerű.

A Kickstarter elsöprő sikere után remélhetőleg sikeres lesz maga a teljes játék is, ami elég lesz ahhoz, hogy a következő résszel már KS mentesen akár egy nagyobb kiadóval karöltve végre vissza tudjon térni a nagyok közé, ahová tartozik.

A videók és a demó nyomkodása után azt tudom mondani, hogy egy tisztességes játékot tudtak összehozni. Manapság egyre több klasszikus játékot próbálnak újra visszahozni (Megaman, Neverhood stb.), de ez a toybox már most élvezetesebb, mint azoknak a teljes verziója.
Ahogy a többi rajongó, én is instant dobtam nekik a dollárt és már rendkívül várom megjelenést, szerintem mostanság ez az egyik legjobb Kickstarter projekt.

komment