Hitman, Marokkó kipörgetve

A harmadik pályát is sikerült kimaxolnom, ami bár a maga 31 órájával mondhatni hasonlóan könnyű volt, mint a második pálya, de az igazság az, hogy sokkal könnyebb, csak van benne egy teljesen megtévesztő feladat, ami simán több óra plusz szenvedést okozott. De kezdjük az elején.

hitman_marrakesh_3.jpg

A harmadik pálya egyenesen Marokkóba visz minket, ahol mondhatni már szokásosan két célpontot kell likvidálni. Az egyik egy leendő diktátor, General Reza Zaydan, aki egy iskolát sajátított ki a katonáival, a másik pedig egy bankár, a nép ellensége Claus Strandberg, aki pedig a svéd konzulátuson tartózkodik. Történetileg továbbra sem szeretném részletezni, a játék se erőlteti meg magát, inkább a részletes, nagy pályákról és a kiló számra gyártott tartalomról szól, minimális story-összefűzéssel.

A pálya

A többihez hasonlóan ez is viszonylag nagy pálya, viszont felépítésileg sokkal egyszerűbb, mint az előzőek. Tehát van két épületünk, ahol a célpontok vannak, mi pedig alapból a kisebb utcák egyikéből kezdünk. Ezeknek 90%-a szinte semmire se lesz jó, inkább csak az arab hangulatot adja: mindenki kínálja a finom csigalevest, királyi szőnyegeket akarnak ránk sózni és persze kóstolhatunk finom fűszereket.

A kis utcák egy viszonylag nagy piacba torkollanak, ami szintén csak a hangulathoz ad hozzá valamit, különben szinte semmire se lesz jó. Egy-két boltnak a tetejére felmehetünk, de alapvetően minimális jelentősége volt ezeknek, simán csak töltelék, ami a két célpont között van. A piac mellett van még egy kisebb étterem, ami néha azért hasznos is lesz, de nagyjából ennyivel ki is fújt.

hitman_marrakesh_4.jpg

A svéd konzulátus előtt óriási sztrájkoló tömeg hangoskodik, aminek sajna semmi jelentősége játékban, pedig a trailerekből ítélve azt hittem, hogy majd a tömeggel is kell kezdeni valamit, de maradt ez is dísz.

A konzulátus épületének egy emelete van és egy garázs szintje. A pályának talán ez a legrészletesebb része, amit érdemes alaposan kiismerni. Itt főként irodai dolgozók, takarítók és biztonságiak tartózkodnak, de a parkolóban már katonákkal is találkozhatunk. Az épületben nagyon sok ruhát fel tudunk venni és viszonylag könnyedén lehet mozogni egy-két trükknek hála. Ennek köszönhetően ez lett a lehető legkönnyebb pálya, ráadásul, ha megtaláljuk a megfelelő ruhákat, akkor 100% bejárásunk lehet az egész épületben, úgyhogy senki sem fog gyanút - na ilyen azért eddig ritkán volt.

hitman_marrakesh_5.jpg

A katonákkal őrzött iskola felépítésileg nem valami nagy dolog, inkább bejutni nehéz elsőre, de onnantól már csak türelem az egész.
A pálya extrája, hogy a svéd épületből egy titkos alagút vezet egy az iskolához közeli helyre, mint mentő útvonal. Ez néha hasznunkra lesz, néha pedig kifejezetten erre lesz kiélvezve egy-egy feladat.

Összességében ha játszunk, akkor a pálya teljesen le fog egyszerűsödni a két épületre, a többi rész pedig arra jó, hogy legyen valami közöttük, amikor átfutunk az egyikből a másikra, másra nem nagyon.

A feladatok

Ahogy már írtam feljebb, a két célpont két külön épületben van, tehát egy menetben be kell mennünk mindkét szigorúan őrzött épületbe és majd ki. Ez elsőre nehéznek és hosszúnak tűnt, de bőven az első 2 órában meg tudtam oldani profin a dolgot, csomó extra challenge feloldással, szóval jóval alulmaradt a többihez képest.

hitman_marrakesh_2.jpg

Ez többek között a pálya designnak köszönhető és hogy a challenge-ek nagy részt az előzőekből visszatérő elemek: fojtsd meg, mérgezd meg, robbantsd fel, stb. A feladatok másik része pedig viszonylag szájbarágós lesz, tehát pontosan lehet tudni, hogy mit kell csinálni, csak szépen meg kell tervezni.

A pálya érdekesebb feladatait azok a challenge-ek adták, amikor a két targetet kellett “mozgatni” telefon segítséggel vagy riasztóval. Ezeknél már jóval többet kellett taktikázni és időzíteni, hogy minden simán menjen, ezeket rendkívül szerettem is csinálni.

A szokásos hardcore feladat (Silent Assassin, Suit Only: csak 47 ruhában, csak a 2 célpontot ölhetjük meg és senki semmit nem vehet észre) volt talán a legizgalmasabb, hiszen 47-es ruhában kellett be és ki menni mindkét épületből, miközben megöltük a célpontokat. Ezt a végére hagytam, az előző pályákhoz hasonlóan, hiszen akkorra már nagyjából érzem a pálya összes pixeljét, csak a tervezésen múlik minden.

Sajnos viszonylag kevés ilyen érdekesebb, csavarokkal teli feladat volt, ami már a harmadik pálya kimaxolásánál valamilyen szinten elvárható lenne. Én ebből csak azt tudtam levenni, hogy a készítők nem egy teljes játékban gondolkoznak, hanem pályákban, ami annyit jelent, hogy hiába vagyunk a harmadik pályán, a feladatok nem lesznek nehezebbek, miközben, ha valaki kipörget 2-3 pályát, akkor elvárja, hogy több kihívás legyen. Nagyon bízom benne, hogy az utolsó pályákban rendesen megdolgoztatják majd a bennünk rejtőző bérgyilkost.

És akkor jöjjön a pálya és a játék egyik legrosszabb része, amit már a bevezetőben is említettem: a Dance Till You Drop challenge.

hitman_dance_till_you_drop.jpg

Ahogy minden feladathoz egy szöveg és egy kép társul, itt sincs másképp, csak itt sajnos teljesen tévútra terelnek a készítők. A képen pár eldobott pet palackot láthatunk, ezért gondoltam, hogy mi lenne, ha az iskolában felkeresném ezeket és belelövök, hogy kiváltson valami reakciót. A katonák nem ijedtek meg, pedig ötletes lett volna, hogy a hangra elkezdenek lövöldözni vaktában és véletlen a célpontot is eltalálják. A másik ötletem, hogy a célpont mellett eldobott palackokat lövöm, hátha a hangra megijed és majd valami ügyetlen tánccal társítva véletlenül leesik a belső udvarra, de ez is maradt az én fantáziám szüleménye, nem történt semmi.

Ezután fogtam és megkerestem az iskola előtti résznél azokat a palackokat a földön, amikről konkrétan a kép készült, mert akkor biztos azzal lesz valami. Oda csaltam a célpontot, lőttem, robbantottam, nézegetem a sorrendeket, de semmi.

hitman_marrakesh_1.jpg

A megoldás a következő. Fel kell venni az officer ruhát és mindenkit elküldeni a lőtérre pihenni (erre van egy challenge). Ha várunk egy kicsit akkor a semmiből előjön egy rádió a suli kihangosító mellett, amit ha bekapcsolunk, akkor arab hip-hop fog szólni és mindenki elkezd táncolni (szintén van rá challenge). Ez amúgy igen vicces és titkos dolog és ezt is próbáltam ötvözni, elvégre a feladatban a “dance” szó van, de még így se sikerült, mivel a palackoknak és a helyszínnek semmi köze a feladathoz.
Ha mindenki táncol a lőtéren, akkor simán csak le kell szedni a célpontot, miközben táncol a többiekkel, de persze baromi gonosz módon lett megcsinálva, mert ha nem egy lövéssel végzünk, akkor a célpont abba hagyja a táncot és akkor kezdhetjük az egészet újra.

Nekem ez volt az utolsó feladat, ami nem volt meg a játékban és tuti vagy 5 óra elment azzal, hogy 100-szor végigfésültem az egész terepet a hülye palackok miatt vagy hogy valamit beindítsak az iskola előtti udvaron, szóval az a 31 óra inkább egy kemény 25.
A fejlesztőknek a cikk előtt megírtam már, hogy erre illene valami normális képet berakni, mert teljesen félrevezető. Ennyi erővel egy majom és egy róka is lehetett volna, akik römiznek. Ez egy óriási fail.

A maradék feladatot ismét nem lehetett megcsinálni simán, kizárólag csak ha Contract módban legyártjuk azokat, amit az elején se szerettem és nem hiszem, hogy valaha meg fogom szeretni, teljesen erőltetettnek érzem.
Nem rég jött pár Furtune Teller challenge, ami nem hosszú és nem is nehéz, viszont kellemes plusz feladatok voltak, amik mindig jöhetnek.
Az Escalation 5 szintes feladataiból jelenleg 4 darab van, amik továbbra is rendben voltak. A jó dolog az egészben, hogy folyamatosan jön minden pályához újabb Escalation, ami sokat dobott az egész játékon, már most le merem fogadni, hogy a következő részekben is fogunk ezzel a móddal találkozni.

hitman_marrakesh_6.jpg

A harmadik pálya után most indulhatnék a két extra nyári pályán, ami a második és a harmadik pálya átdolgozása, de inkább tovább fogok menni Bangkokba, hogy valami teljesen új élmény fogadjon.
Egy hete kijött már a Colorado pálya is, ami igen csak érdekesnek tűnik a videók alapján, de még nekem nagyon messze van.

A játékhoz töménytelen mennyiségben jönnek az update-ek, eközben sokat csiszoltak rajta és már megjelenés óta annyi a kontent, hogy ahogy látjátok még én se tudtam beérni.
A Marokkó pálya nem lesz a kedvencem, de remélem még bőven tartogat meglepetéseket a játék, legközelebb Bangkokkal jövök, addig is sziasztok.

2 komment