A félkész játékok aranykora

Az egész a Kickstarterrel kezdődött még 2009 körül: fizess be egy kis pénzt, támogasd a nemes célt. Szinte minden KS kampány egy adott pénzösszeghez kapcsolódó céllal indul, amit ha elérnek, akkor adott dolgot majd teljesítenek, de mondjuk inkább úgy, hogy beígérnek. Az egyik leghíresebb példa, a Potato Salad, ami 10 dolláros krumplisaláta kampánnyal indult, majd végül 55 492 dollár jött össze. Az egyik értékhatár pedig ez volt: $250 - Better mayonnaise, azaz 250 dollár után jobb majonézt rak a salátába.
Mivel egyre népszerűbbek lettek a játék KS kampányok, pár évre rá a Steam is átemelte ezt az elvet és beindította az Early Access-t.
Az EA játékok félkész vagy kezdetleges játékok, amik egyszer (ha) kész lesznek - természetesen itt is mindent beígérnek a fejlesztők, ha elérik az adott pénzösszeget.

03093adb42e47fadeb5a176ec763c4f7_original.jpg

A legősibb Early Access játékok királya a DayZ, ami hatalmas bevétel és siker után a mai napig félkész stádiumban van és szerintem abban is marad, hiszen lassan semmi értelme sem lesz befejezni; bevétel pipa, lehet készíteni a következő félkész művet.

Az EA játékoknak rendkívül sokat segít, hogy ezekben az években a gamer youtuberek meghódították az internetet.
A rengeteg szórakoztató videó mindenkivel elhitette, hogy az egyes játékok viccesek és ezért sokan megvásároltak olyan cuccokat, amiket játszva már korán sem élvezték annyira, mint videón nézve valami hülye gyereket, aki egész nap a karakterével meztelenül rohangál a fák között a haverjaival.

A DayZ még a jobb fajta EA játékok közé sorolható, de volt egy The War Z játék is, ami szintén Early Access-ként beígért minden jó dolgot, amire a zombigyilkoló rajongók valaha is vágytak, majd kiderült, hogy igazából hazugság volt az egész, ami odáig fajult,  hogy a Steam kénytelen volt visszafizetni mindenkinek a pénzt és leszedni játékot a boltból. Később egy picit átértelmezve, más néven az Infestation: Survivor Stories Classic a mai napig ott van az oldalon, természetesen többnyire negatív értékeléssel.

Persze nem csak félkész vagy kamu funkciókkal ellátott játékból állnak az EA játékok, ott volt például még a Godus is, ami a Black & White istenszimulátor helyére pályázott. A KS kampány nagyon menő volt, egészen addig, amíg Steam EA-be nem lépett, ahol egy frissítés után rájöttek, hogy a mobilban több perspektívát látnak és ezért szépen átírták az egész asztali verziót “tapizós” verzióra, egy kis mikrotranzakcióval körítve, aminek hála a mai napi 70% körüli negatív értékeléssel áll a Steam oldalán. Tehát van ilyen is, a játék még nincs kész, gondol egyet a fejlesztő és teljesen más irányba viszi a játékot, mint amiért mondjuk mi az elején fizettünk.

peter-molyneux-godus-lies.jpg

Az elmúlt években nekem az Armikrog volt talán a legnagyobb csalódás, amit annak idején még a megjelenéskor részletesen le is írtam. De szerintem mindenki össze tudna írni egy hosszabb listát az ehhez hasonló csalódásokból.
Persze lehet ezt jól is csinálni, például ahogy a Door Kickers csapatának is sikerült. Ott már az alfa verzió teljes élményt tudott nyújtani. A kész verzióig folyamatosan teletömték jobbnál jobb ötletekkel, kiegészítésekkel és ezt a szokást megtartva a teljes verzió után is végig foglalkoztak a játékkal. Ez csak egy pozitív példa és nyilván van sok másik, de azt hiszem inkább rossz irányba ment el ez az egész, a sok bedőlt projekt és ez az 'előbb gyűjtsük be a pénzt és aztán majd lesz valami (ha lesz egyáltalán)' hozzáállás árt a valóban jó és megvalósítható kampányoknak is.

Szóval a fejlesztők ígérgetnek, MINDENFÉLÉT. Ezeknek nagy része sajnos tényleg csak ígérgetés és félkész verzió marad a projekt, a játékmegjelenés csak késik, update-ek nem jönnek, közben ki tudja, lehet már senki sem dolgozik rajta.

És hogy állunk most? Sajnos manapság már nem csak Early Access-ben találkozunk félkész játékokkal, hanem rendes tripla A játékok is sokszor értékelhetetlen verzióban jönnek ki. Erre az egyik leghíresebb példa a tavalyi Batman: Arkham Knight, ami PC-n annyira rossz lett, hogy fél évig le kellett venni a Steamről.

Az EA jelenlegi helyzetére a legfrissebb példa a sokak által szeretett ARK: Survival Evolved, ami még kész sincs, de már új kontentet lehet venni hozzá DLC formátumban 20 euróért... hát nem aranyos? Ki tudja, lehet ők is a végleges verziót Nokia 3310-re tervezik és monokróm Snake-be ágyazzák az egészet, mivel szinte bármi megtörténhet, amíg nem éri el a kész stádiumot (ha valaha is eléri), szóval érdemes kétszer meggondolni, hogy mibe is akarunk befizetni vagy inkább várni a végleges verzióra, ha persze elkészül valaha. Ez azt hiszem még rosszabb (mert még bizonytalanabb), mint előrendelni egy játékot, de azt talán most már jó páran megtanulták a No Man’s Sky után.

6 komment