Virtuális társasjáték Nintendóéknál. Sokadszor.

2016. február 05. írta: Sirandrish
Mario Party 10

mp_big.jpg

Kezdhetnék egy hosszas bemutatással de szerintem arra nincsen semmi szükség. Legalábbis véleményem szerint azért mindenki tudja hova tenni az immáron több mint 12 részesre (7 konzolon keresztül) duzzadt "saga"-t. Ahogy az első 1998-ban Nintendo64-re megjelent részben, úgy itt is arról van szó, hogy kedvenc kis Nintendos karaktereinkkel felmossuk egymással a játéktáblát. Persze a jó társasjátékokhoz híven azért itt sem ilyen egyszerű a dolog.

Első körben érdemes megemlíteni, hogy 5 darab tábla került bele. Ez marhára kevés. Anno a Gamecube-s részekbe is bele tudtak pakolni 6-7 táblát, érthetetlen számomra, hogy ide miért nem fért 5-nél több. Biztos vagyok benne, hogy nem technikai korlátokba ütköztek, így viszont elég aljas húzás ez a Nintendo részéről. Ezen az sem segít, hogy van még egy free mód, ahol barátainkkal egymásnak feszülhetünk az általunk választott minijátékokban a táblázás/kockázás nélkül. Emellett még bekerült egy úgynevezett Coin Challenge, ahol 3,5 vagy 7 random minijátékban kell a lehető legtöbb coint összegyűjtenünk.

mp_1.jpg

A játék sava-borsát most is a minijátékok tömkelege adja, amiből közel 80 darab került bele a Mario Party 10-be, ami ugyan lehetne több, főleg mert nem egyszer(a Mario Party 5,6,7,8 és 9-ben is több volt) sikerült már többet is belerakni, de azért így sem lehet okunk panaszra. Ahogy korábban már megszokhattuk, itt is van mindenki -mindenki elleni harc, vagy 2v2, de akad 1v3 is. Sőt, egy új játékmódnak köszönhetően már van 4v1-es küzdelem is, de erről majd később. A minijátékokat felsorolni is nehéz lenne, ezért akit érdekel az itt megtekintheti őket. Remekül látszik, hogy van minigame, amit csak 2v2-ben, vagy van olyan, amit csak boss harcnál sorsolhat be a játék. A változatosságra nem lehet panasz, elég sokrétűek a minijátékok a legkisebb ismétlés nélkül.

mp_2.jpg

Lássuk a játékmódokat. Van Amiibo Party, Bowser Party és a Mario Party. A Mario Party a sima játékmód, ahol egyszerre maximum 4-en játszhatunk egymás ellen. Persze van lehetőségünk gép ellen is játszani, aminek szerencsére mi adjuk meg az erősségét. A Bowser Party hozta be a fent említett 1v4-et. Itt akár 5-en is játszhatunk, ugyanis itt az egyikünk lesz Bowser. Itt mindenkinek az a célja mint bármikor...célba érni a lehető legtöbb coinnal, aki meg Bowserrel van, az megpróbálja őket ebben megakadályozni. Ha sikerül a táblán utolérni a "menekülőket", akkor jönnek az 1v4 minijátékok, ahol is Bowserrel kell kivernünk a sz...szíveket a többiekből. Jófajta kis mód ez, de hamar unalmassá válhat a kevés minijáték miatt. 

mp_4.jpg

Az Amiibo party a játék fénypontja. Ez visszahozza a régi Mario Partykat. Sajnos a Nintendo az MP9-nél úgy döntött, hogy milyen jó lenne, ha nem külön közlekednének a karakterek, hanem egy közös járgánnyal hasítanának a pályán. Innen közölném velük, hogy "nem nyert". A régiben ugyan a minijátékokból gyűjtögettet pénzből kellett csillagokat vásárolnunk, ráadásul mivel mindenki külön külön mozgott, így lehetett taktikázni, hogy más útvonalon megyünk mint a többiek. Mivel a csillagokat csak az vehette meg 20 coinért, aki épp odaért, majd át is lett helyezve a következő, ezért nem érte meg sereghajtóként a többiek után menni, mert úgy is lemaradtunk volna mindenről. Nah itt visszahozták a 20 coinos csillagvásárlós témát, annyi változással, hogy csak négyzet alakú a pálya, így néhány mező (csövek ) kivételével nem nagyon van módunk taktikázni, de a retro faktor miatt én ezt a részét élveztem a legjobban.

mp_3.jpg

Sajnálatos módon az Amiibo partyban is van egy hatalmas arculcsapás a Nintendo részéről. Ugyanis akinek van Amiiboja, az hatalmas előnnyel indul. Vannak úgy nevezett Tokenek, amiket a pályán lehet találni és elég komoly bónuszokat tud adni. Van például olyan, amivel 5-el többet lépsz, vagy olyan, amivel 1 kocka helyett 5-el dobsz és még sorolhatnám. És itt jön a fekete leves...ezeket Amiibo nélkül fel sem lehet venni. Nem-nem...ha nincs Amiibod akkor simán átsétálsz rajta. Kicsit olyan pay to win kategória. Ha van Amiibod, akkor egyébként már a meccs előtt is ki lehet választani egyet, hogy mivel szeretnénk kezdeni. De itt csak azok közül lehet választani, amiket a pályán már legalább egyszer felszedtünk.

mp_6.jpg

Bármilyen borzasztó, sajnos még nincs vége a pofátlanságoknak, és ismét csak az Amiibo partyt kell elővennem. A játék ezen része rendelkezik nem kevesebb, mint kilenc pályával. Jó, nem? Nem az! Ugyanis minden itt válaszható karakternek van egy külön pályája, amiket akármilyen furcsa, csak és kizárólag a játék által támogatott Amiibokkal tudunk unlockolni egyesével. Tehát ha mind a kilenc pályára igényt tartunk, akkor bizony mélyen a zsebbe kell nyúlni, mert ahhoz kilenc Amiibora lesz szükségünk. És ez csak az érem egyik oldala. Ha vagyunk annyira fanatikusok, hogy legalább 4-5 Amiibot beszerzünk, vagy olyan mázlisták, hogy alapba van már otthon ennyi, akkor kapunk X ugyanolyan pályát. Igen, mert nem elég, hogy gyakorlatilag 4500 forintot kér a Nintendo 1-1 pályáért, azok konkrétan még ugyanolyanok is. Mind egy sima négyzet alakú tábla, csak más körítéssel. 

mp_5.jpg

Én nem bántam meg a vásárlást, mert az asszonykával nagyon jól elszórakozunk vele, de nehéz elmenni amellett, hogy hosszú évek alatt gyakorlatilag nem került plusz tartalom a játékba.  Az, hogy a 10 évvel ezelőtti részbe meg több minijáték és játéktábla került be, az meg egyenesen felháborító. WiiU-s viszonylatban egy remek kis party játék, de Mario Partyk tekintetében sajnos elmarad a jó öreg Gamecube-s részektől.

2 komment