Ünnepi nyereményekkel várunk mindenkit!

2015. szeptember 26. írta: ayo
A 4 éves játéknapló megújult köntösben!

Nem gondoltam volna, hogy több tízezren fogják olvasni havonta a blogot és azt sem, hogy ennyien fogjuk szerkeszteni. A blog designja soha sem volt annyira nagy szám, mert inkább a tartalommal voltam elfoglalva, minthogy a külső a legfrissebb trendnek megfeleljen. Néha voltak azért kisebb változtatások grafikailag, de alapvetően mindig csak egy blog.hu sémát alakítottam át stílusosabbra, ami szintén nem volt könnyű feladat a blog.hu motorjának jóvoltából.

A növekvő tábor és a egyre pörgősebb statok után úgy éreztem, hogy itt az ideje egy kicsit komolyabban foglalkozni a bloggal és januárban elkezdett a blog cikkírókat keresni. Az év elején összeültem rozmy-val, aki segített a designban és összerakta nekem a blog alapköveit az elképzelésem alapján, majd később is segített egy-két dolog megvalósításban, amit itt is megköszönnék még egyszer.
A frontendi feladatokat (html, css, js) és a grafikákat én készítettem el. Kemény meló volt, napok és hetek mentek a tervezésben és kivitelezésben; főként a blog.hu rendszer miatt volt ez is, na meg nagyot álmodtunk és nagyon nem engedtem belőle semmit, sőt inkább még bele-bele raktam. Rengeteg szabadidőmet felemésztette ez a munka, de tudtam, hogy meg fogja éri. Nagyon sokat segített a blog csapata is, hogy nyomatták a kontentet helyettem is, amikor nekem az oldallal kellett dolgoznom, nélkülük ez most nem jött volna össze, az biztos.
A végeredmény magárt beszél, szerintem sikerült összehozni az egyik legjobb blog.hu-s oldalt.

Nagyon köszönöm minden olvasónak, hogy ilyen szintre el tudott jutni a blog, ez a ti érdemetek is, remélem szeretni fogjátok az új oldalt, mi pedig nem pihenünk, most kezdjük el igazán!

Most pedig jöjjön aminek jönnie kell:

Sorsolás közel 100 nyereménnyel!

shield_sorsolas.png

Amelyikre igényt tartasz, azt írd bele majd tárgyként a jateknaploblog@gmail.com címre. Ha több is érdekel, akkor többet is beleírhatsz, ezáltal a többi sorsoláson is részt veszel. A feladat egyszerű, csupán a következőre kell helyesen válaszolni:

Sorold fel a blogon található szürke háttérből minimum 5 játék nevét! A hátteret bármelyik régebbi poszt tetején láthatsz, mivel még ezek régi design szerint mentek ki és nincs berakva egyedi kép.

A válaszható nyeremények:

Battlepaths (2x), Guns of Icarus: Online, Monsters Love You, Samudai, Boid, Back to Bed, The Forest of Doom, Before the Echo, Hoven the Sages Spinel, Deity Quest, Dwarf Tower, Dead Bits, Eidolon, Dead Space, Dead Space Origin Key, Orboron, Shattered Haven, Steel Storm Burning Retribution and DLCs, Chip, Realms of the Haunting, Ms. Splosion Man, Fish Fillets 2, 3 Stars of Destiny, Escape machines, PeriAreion, Monument builders - Alcatraz, Star Wars - Dark Forces, Closure, Metal Planet, Symphony, Ballpoint Universe - Infinite, Total War: ROME II - Caesar in Gaul (DLC) (2db), Kraven Manor, Adorables (Desura) (4db), Defy Gravity Extended, Blue Rose (DESURA), Alchemy Mysteries: Prague Legends (DESURA), Evy Magic Spheres (DESURA), Tr-Zero (DESURA), Volt, T.E.C 3001, Kingdom Elemental.

A játékot csak magadnak aktiválhatod, mivel a sorsolás célja, hogy olyanhoz kerüljön a játék, akit tényleg érdekel.

Mindennap 8 játékot (jelentkezők számától függően lehet több is, a Mad Max utolsó napon fog kimenni) fogok kisorolni hétfőtől egészen péntekig, esténként 19:00-kor a random.org segítségével. A nyerteseket emailben értesítem és természetesen ide is ki fogom írni.

Sok szerencsét mindenkinek!

1. nap:

Dávid Szőke - VVVVVV, Dávid Urbán - Dead Space 3 Origin Key, Dániel Tanács - Warhammer(R) 40,000: Dawn of War II, Kovács Tamás - Star Wars - Dark Forces, Duchaj Tamás - Painkiller Redemption, Bús Rudolf - Face Noir, Robi - X3-Reunion, Gábor Blaskó - The Lord of the Rings: War in the North.

2. nap:

Gyula Berke - Warhammer(R) 40,000: Dawn of War II: Retribution, Patyi-Mózer Ágnes - Warhammer® 40K: Space Marine, Gergely Bauer - Thief Gold, evidens delikvens - Post Apocalyptic Mayhem, Zsozark - Magicite, Mihály Tóth - Full Bore, László Lajos - Crash Time 2, Hus István - Jedi Knight: Dark Forces 2.

3. nap:

Dávid Papp - Overture, Farkas Ádám - Humble Borderlands Bundle - 15$ komplett csomag, Adam Nemeshazi - Deep Dungeons of Doom, Renátó Kovács - Half-Life 2, h b - Crysis 2 Maximum Edition, Tom Kiss - Medal of Honor Origin Key, brainded - Stacking, Szabolcs Tószegi - Syberia II.

4. nap:

Lama King - XCOM: Enemy Unknown, Kiru Hoshino - Humble Total War Bundle Gift, Kúti György - The Mysterious Cities of Gold, István Marosi - Lume, Csernyik Martin - Book of Legends, Jáger Viktória - CS:GO, Spa Jojam - Paper Sorcerer, Boris Kun - Circuits.

5. nap:

László Matyasovszki - Mad Max, Attila Darabos - Bioshock Infinite, László Belus - The Elder Scrolls Anthology, Zooltán Tusják - Warhammer® 40,000: Dawn of War® - Game of the Year Edition, Nagy Csaba - Trine 2 Complete, Nagy Attila - MXGP, Edina M - Gotham City Impostors: Professional Kit, Csulak István - Canyon Capers, Szilágyi Szabolcs - Swipecart, Kovács Zsolt - Broken Sword 2

A játékokat felajánlotta: lafaty, master shooter, f1r3, Zimányi Gábor, evoka, Geomow, Buuster, CrimsonX, budo82, KubanitoS, jamy79, genndy és a játéknapló csapata

9 komment