2015. július 20. írta: Csapoati
F1 2015

Eljött az idő, végre a Codemastersnél is megtörtént a generációváltás. Na nem a dolgozóknál, az F1 2015 az első játékuk, mely next-gen konzolokra is megjelent. Ez a PC-seket is érinti, hiszen rendesen átdolgozták az EGO-motort, ami a Codies autós játékai alatt dübörög immáron 8 éve.

f12015_1.jpg

Tavaly jelentették be az F1 2015-öt a 2014-gyel együtt. Utóbbi még tavaly ősszel jelent meg és a játékosok eléggé lehúzták - jogosan. Miközben a hangon és az új hibrid motor-rendszer játékbeli megvalósításán kívül semmi érdemleges újítás nem történt, a 2013-as Classic mode-nak és a jópofa fiatal pilóta tesztnek is búcsút inthettünk. Na de majd a 2015! - gondolhattuk. Pár hetes késéssel július 10-én jelent meg az új rész, az előzőekhez képest lényegesen korábban adott éven belül. Ugyan egyelőre a tavaszi erőviszonyokat és festéseket láthatjuk, ígéretet kaptunk arra, hogy folyamatosan update-elik ezeket a Codiesnál. Lesz is min dolgozni a fejlesztőknek, mert pl. a McLaren festése teljesen más lett, meg aztán a Williams is szépen felkapaszkodott a Mercedes mögé. Na de lássuk a változásokat!

Az első, ami szembetűnik, hogy lecserélték végre az évek óta változatlan menüt. Nem egy nagy dolog, de az új azért szebb. A karrier, illetve a scenario módokat viszont ne is keressük, mert eltűntek. Hogy mi? Most már csak egy szezont csinálhatunk végig (illetve kettőt, mert a komplett 2014-es is bekerült a játékba, ez azért jó dolog), valamelyik valós pilóta bőrébe bújva - saját nevet sem adhatunk meg. Ezen kívül még a szokásos Time Trialen és a Quick Race-en kívül csak a Pro Mode van, ami gyakorlatilag egy hardcore szezon: kizárólag belső nézet, segítségek nélkül, a legnehezebb gépi ellenfelekkel. Kevéske, de ez van, remélem jövőre visszajön a karrier és a scenario mode is.

f12015_3.jpg

Megszokott dobogó az idei évből

Ha elindítunk egy versenyt, akkor a következő változás a prezentációban lesz. Egyrészt maga a körítés is sokkal jobban hasonlít egy valós közvetítéshez (az elején a rajtrács, futam végén a dobogózás is látható), másrészt a hangok és a grafika is rengeteget javult. Utóbbi tényleg elég ütős, bár van egy fajta mosottság, ami azért kissé zavaró. Mindenesetre a korábbi évek F1 játékainál jóval szebb. A pilóták arcán láthatóan sokat dolgoztak, elég jól felismerhetőek is lettek, csak a fogsoruk fura picit. A hangok is javultak, szerintem csak hallgatózás alapján nem sokan tudnák megmondani, hogy melyik megy épp: a játék vagy közvetítés? A gépigény némileg magasabb lett, de maximális beállítások mellett nem sokkal volt kevesebb fps-em, mint a 2014-ben.

Az AI is javult alapvetően, most már okosabban előz, sőt vissza is előz. Az ütközésekre viszont mintha talán most hajlamosabb lenne, eléggé észnél kell lenni az első kanyarban. Jöjjön a leglényegesebb, az átalakított irányítás és fizika. Nos, utóbbi tényleg sokat javult, jobban érződik a hatalmas nyomaték alacsony fordulatszámokon. Nagyon észnél kell lenni kigyorsításkor, még harmadikban is be tud kacsázni a hátulja, ha padlógázt nyomunk. Az irányítás viszont kicsit problémás. Egyrészt játékon belül nem lehet állítani a kormány elfordulási szögét, ami elég nagy hiba, mert így driverből/segédprogramból kell ezt megtennünk. Ha nem állítgatjuk, akkor pedig nagyon ideges lesz a kormányzás. Ezt illene javítani egy patch-csel (amiből már kettő jött egy hét alatt).

f12015_2.jpg

Nem mondanám csúnyának

Maguk a futamok élvezetesebbek az eddigi Codemasters F1 játékokban megszokottaknál, jobban hasonlítanak egy valós futamhoz. Sajnos a sok bosszantó apróság viszont el tudja venni az ember kedvét, főleg ha beleszalad egy-egy kifagyásba, grafikai- vagy egyéb hibába. Ugyan nekem ezek nem fordultak elő, sokaknál viszont igen, így nem is meglepő, hogy a játék "Többnyire Negatív" user ratingen áll a Steamen. Szerencsére sok dolgot lehet orvosolni patchekkel, viszont a kevés játékmód valószínűleg csak a 2016-os részben kerül "javításra". A multiplayert még nem próbáltam, de elvileg megkönnyítették a játékosok szintjéhez igazodó ellenfelek keresését.

Rajongóknak így is javasolnám, akit azonban kevésbé érdekel az F1 világa, az inkább maradjon az F1 2013-nál, vagy a többi, változatosabb autós játéknál.

komment