Plague Inc: Evolved

Sok játékban küzdhettünk már mindenféle járvány– főleg a zombikat létrehozó ilyen-olyan vírusok – ellen. A Plague Inc: Evolvedban viszont fordul a kocka, mi alakítjuk a kórokozót és ki kell irtanunk az összes embert. Különösen Grönlandon…

pl1.jpg

A játék mobilokon kezdte meg pályafutását még 2012-ben, Plague Inc néven. Az Ndemic Creations pár fős csapata a Pandemic című flashjátékot (még mindig elérhető a Kongregate-en) vette alapul, kipofozta, illetve kicsit növelte a játékmenet mélységét. Az eredmény pedig nagy siker lett, 45 millióan játszottak vele iOS-en és Androidon (tavaly megjelent WP-re is). Kicsit árnyalja a képet, hogy IAP rendszerben (játékon belüli vásárlások) lehetett feloldani tartalmakat.

A Steamen tavaly februárban megjelent PC-s és Mac-es változat szinte egy az egyben a mobilos változat átültetése, pár lényeges és néhány kevésbé fontos fejlesztéssel. A játékmenet elsőre könnyűnek látszik: választunk egy kórokozót (baktérium, vírus, gomba, stb., 10 darab van jelenleg), rábökünk a világtérképen egy országra ahol megfertőzzük az első beteget és megpróbálunk elterjedni, aztán pedig mindenkit megölni. Igen ám, de egyrészt az emberek a nehézségi foktól függően kezet mosnak, az országok lezárják a reptereket és a kikötőket vész esetén, az orvosok pedig igyekeznek megtalálni az ellenszert ellenünk.

Szerencsére menet közben mi sem vagyunk fegyvertelenek, a fertőzés terjedésével, új országba eljutásával, illetve időnként véletlenül is DNS-pontokat kapunk, amivel aztán mutálódhatunk. Új átviteli módokat (például patkányokon vagy madarakon keresztül), új tüneteket (pl. köhögés, kiütések, álmatlanság, de később már ilyenek is, mint a kóma, szívroham, teljes szervleállás) és különböző rezisztanciákat a meleg, hideg vagy gyógyszerek ellen fejleszthetünk ki.

pl2.jpg

A játék már normál fokozaton sem mindig egyszerű, ugyanis minél inkább terjed a kórunk és minél veszélyesebb lesz, annál gyorsabban fogják kifejleszteni a gyógymódot ellene. Ami ha elkészül, pár nap alatt kicsinál minket. A legnagyobb nehézséget a világ félreeső tájai jelentik, főleg a szigetek, ahova nehezebben, csak hajó vagy repülőgép útján juthat el a kórokozónk. Igen, itt jön be a képbe Grönland, Izland vagy Új-Zéland, mely országok már számtalanszor úszták meg nálam egyedüliként a teljes pusztítást. Az elején célszerű nem kifejleszteni a durvább tüneteket, mert egyrészt annál hamarabb állnak rá a népek a gyógymódra is, másrészt az sem jó, ha gyorsabban halnak az emberek, mint ahogy a fertőzés terjed. A játék rengeteg számot tol az arcunkba. Minden régiónak nagyjából reális a lakossága, nyomon követhető a napi megbetegedések, illetve halálozások száma, valamint azt is láthatjuk, hogy hány egészséges ember maradt a világon vagy egy adott országban.  

Tavaly a készítők lepaktáltak a Majmok Bolygója sorozat készítőivel, így gyakorlatilag lejátszhatjuk a filmeket is a fertőzés és a majmok szemszögéből - még a lovaglás is kifejleszthető, ami a filmben elég menő volt. Ez az egyik legjobb típus a játékban a necroa vírus mellett, ami zombikat csinál a hullákból. Talán azért, mert itt kicsit más a játékmechanizmus, a majmokat és a zombikat nekünk kell mozgatnunk országról országra.

pl3.jpg

Fontos újítás a számítógépes változatban a scenario mód, illetve a Steam Workshop támogatása. A készítők is beletettek pár érdekes küldetést, de a játékosoktól szinte korlátlan mennyiségű tölthető le. Karácsonykor egy elég vicces scenariót is kaptunk az Ndemictől, a boldogságot kell elterjeszteni a Földön. Apróság, de jól néz ki, hogy a mutációkkal változik a kórokozó kinézete is, amit 3D-ben is láthatunk – hipochondereknek nem ajánlott!

Összességében hiába az Early Access állapot, már most teljesen játszható a Plague Inc: Evolved, a fejlesztők pedig folyamatosan hozzák ki az update-eket. Nekem már 15 órám van benne, pedig a scenariókra még alig néztem rá. Az achi-gyűjtők figyelmébe ajánlom, hogy 127 darab érhető el a játékban. Az ára alapból kicsit magas, de már kétszer is volt akcióban, amikor is 9,37 euróért volt beszerezhető – ennyit pedig már megér szerintem.

1 komment