Mortal Kombat X: Erron Black, Liu Kang, Shinnok

A hetedik streamben a három új karakter bemutatása mellett a zene és a hangeffekt volt a főtéma, és többek között kiderült az is, hogy a System of a Down basszusgitárosa rendezte a Launch trailert.

Még mielőtt bármibe belemennék: aki szeretne egyedi Raiden skint, az mindenképp regisztráljon a WB Play-re még megjelenés előtt, így a hasznos statisztikák mellett ingyen hozzájuthat ahhoz is.

Kezdésként a két audio directorral beszélgettek pár percig, hogy hogyan kezdtek neki a hangok megformálásának, miként tudták elérni, hogy minden hatás valóságos legyen. Itt olyan extrákat is megemlítenek, mint a lövés hanggal való követése az egyik oldalról a másikra.

A zenék intenzitása körönként változik, ezáltal minden pálya háromféle zenét tartalmaz.
Ezt követően bemutattak egy Ermac és egy Sub-Zero kivégzést - utóbbit most láthattuk először.
Kisebb beszélgetés után pedig megmutatták, hogy a hangstúdióban miként folyt a munka - az X-Ray hangja egyszerűen óriási.

Elsőként Erron Blacket mutatták be egy teljesen új pályán. Ő egy revolveres fejvadász, aki számomra Stryker újragondolt kiadása inkább - Strykert az MK3 megjelenésekor se szerettem, valahogy nem passzolt bele, hogy rendesen fegyverrel támad a többi nindzsás és valótlan karakter mellett, továbbá mozgásilag se volt a legjobb, inkább egy idegesítő lebutított spam karakterként szolgált.
Erron Black kombói az ütés-rugások mellett lövéseket is tartalmaznak, így kijelenthetjük, hogy egy újabb range karakterrel bővült a lista. az X-Ray mozgása poén, de nagyon egyik mozdulata se tudta felkelteni az érdeklődésemet: gránát gurítás, alsó-felső robbantó támadás, szög szórás (a talajon folyamatos sebzés), Reptile-szerű becsúszás, Kano-féle leteperés - Erron Black egy alaposan összegyurmázott karakter.

A Marksman stílusban a puska kap nagyobb szerepet. Messzebbről tud sorozatokat lőni miközben hátrafele megy; ennek az EX változata három irányba lő. A puskával guggolva is képes lőni - ezt a mozdulatsort bármikor meg lehet szakítani. Közelről pedig fel tudja ütni az ellenfelet a fegyverrel.

Az Outlaw verzióban egy kardot kap, ami már picit jobban bejött, mint amennyit eddig láttam Erron Blacktől; szép kombók és kellemes middle-range mozdulatok voltak. Ebben a stílusban homokkal tudja ideiglenesen leblokkolni az ellenfelet.

A Gunslingernél dupla revolvert kap, amivel kisebb sorozatok tud lőni távolról - nagyjából a Marksman gyengébb, de gyorsabb változata - ja és majdnem kihagytam, hogy pénz feldobással mandinerből képes lőni. Végeredményben nem olyan rossz karakter, Strykernél ezerszer érdekesebb lett.

mortal_kombat_x_erron_black_liu_kang_shinnok-2.png

Következő karakter Liu Kang volt. Kinézetileg nagyon gyenge lett és sajnos a mozgása is néha olyan, mint egy döglött fatörzsnek.

A Dragon’s Fire stílus a klasszikus Liu Kang mozdulatokról szól. A lövése ugyanúgy három test helyzetből beadható (álló helyzetben tölteni (charge) is tudja). A lövéseket duplázni, az EX verzió által pedig triplázni is lehet. A biciklirugást ebben a stílusban kombóval képes folytatni, a repülőrugása plusz egy találattal bővül, plusz kapott egy Bruce Lee féle beleállós öklös mozdulatot is.

A Flame Fist stílusban a lövések lassabbak, lángszorószerűek. Kung Laótól örökölt egy kis fist fury öklözést és kapott egy power up mozdulatot, ami szokás szerint ideiglenesen több sebzést okoz az ellenfélen.

A Dualist volt talán a legérdekesebb változata Liu Kangnek. A lövéseknek itt két fajtája van: világos és sötét. A világos sokkal gyorsabb, mint a többi, a sötét pedig egyfajta nem sebző plazma golyóként repül egészen addig, ameddig meg nem állítjuk, ekkor egy nagyobb gömbbé alakul, ami már sebez. Ezzel igazán érdekes kombókat lehet majd kreálni. Mindkét lövésfajta power-upolható, a világos ebben az esetben gyógyítani tud, a sötét verzió pedig gyorsabb lesz. Az X-Ray mozdulatát szerintem mindenki szeretni fogja.

Végezetül Shinnok következett, akit a tréning pályán mutattak be. Itt kezdésként kitértek a tréning adta lehetőségre; ez a játék egyik legfontosabb terepe, ahol a kombókat lehet gyakorolni immáron még több részletes beállítással (háttér hologramos kiválasztás, játékos oldal csere, harc stílus váltás stb.).

Shinnok kinézete nekem bejött, mozdulataiból viszont nem sok látványosat mutattak sajna, de gondolom vele is lehet majd rendesen csapatni. Összességében Shang Tsung fejlesztett verzióját készítették el, aminek én tökre örültem, mert egymagában Shang Tsung soha se volt annyira jó karakter ellentétben Shinnokkal, akinek kinézete és stílusa jóval izgalmasabb.

mortal_kombat_x_erron_black_liu_kang_shinnok.jpg

Impostor stílusa alapvetően Shang Tsung átváltozásán alapszik egy kis csavarral, mivel nem veszi át a karakter kinézetet-mozdulatait, csak egy-egy speciális mozgását lopja el ideiglenesen (pl.: Sub-Zerótól megkapja a fagyasztást). Ez nagyon menőre sikeredett. Eközben szintén Shang Tsung stílusban tud tűzlabdát lőni sima vagy hármas kivitelben plusz az energiaburokkal egy ideig le is tudja fogni az ellenfelet.

A Bone Shaper stílusban a csontoké a főszerep. Csontsarlóval tud támadni normál vagy földre ütve területileg. Itt be is mutatják a kellemes X-Ray mozdulatát is.

A Necromancer a csontok megidézéséről szól, ahol ismét szerepet kap Shinnok egyfajta névjegyeként szolgáló csontkéz képessége.

A stream végén ismét elmondták a Faction alapszabályait, annyi kiegészítéssel, hogy minden Factiont érdemes lesz használni, mivel csak úgy lehet az összes Faction Kill-t feloldani, ami szintén több egyedi kivégzésnek felel meg karakterenként.
Végül bemutattak egy kis videót a Special Force Faction-ről, majd pedig lenyomták a szokásos egymás elleni bunyót, ahol végre Tyler nyert. Ezután elköszöntek, de csak csütörtökig, amiben majd a számomra kevésbé érdekes mobil verzióról fognak beszélni. UPDATE: 30 perces video, ha valaki már nagyon nem bírja ki + itt van szinte az összes kivégzés és X-Ray mozdulat.

A teljes streamet itt tudjátok megnézni:

5 komment