2015. március 18. írta: Adi86
Polymer

polymer_1.jpg

A Polymer népszerű, de ma már letűnt korú játékok egyvelege. Leginkább a tetriszhez, tube-hoz és a Rubik kockához tudnám hasonlítani, de egyiket sem másolja egy az egyben.

A játék első indításakor egy rövid oktató módban megtudjuk mi is a lényege a programnak. Röviden, a képernyőn található polimerekből a lehető legnagyobb, leghosszabb sejteket kell létrehoznunk. Ezeket pedig a sorok vízszintes és függőleges mozgatásával érhetjük el.
Persze a fejlesztők motivációs faktort is csempésztek a polimerek világába. Ahogy haladunk egyre előrébb, úgy nyílnak meg előttünk az új formájú darabok, melyek segítségével egyre nagyobb sejteket rakhatunk ki és természetesen, új játékmódok is elérhetőek lesznek.

Kezdetben egy két perces limittel rendelkező módban kell a lehető legtöbb pontot összeszedni. Később jön a One polymer típusú játék, ahol a lehető legnagyobb sejtet kell létrehoznunk. Harmadik pedig a bomba, ahol egy négyzet alakú darab visszaszámol és ez alatt az idő alatt sejtet kel belőle csinálni, különben vége a játéknak. Ezek a játékmódok motivációs alapként is jó szolgálhatnának, de pont itt van a játék legnagyobb hibája. Ahhoz, hogy egy polymert vagy játékmódot elérjünk, ahhoz az adott móddal kell játszani, és mindig a legutoljára megnyitottal. Ez a fajta unlock rendszer kezdetben nem volt zavaró vagy demotiváló, de mikor megnyílt a bomba mód és szembesültem azzal ténnyel, hogy mennyi pont kell a következő polimer formához és milyen szivatós út vezet odáig, na akkor elment a kedvem az egésztől. Egyszerűen az a mód annyira frusztráló, és annyira szembe megy azzal, amit nyújtania kell egy mobiljátéknak, hogy nincsenek rá szavak. A Duet ékes példa arra milyennek is kéne lennie egy handheld játéknak, kiváló akár húsz perces kikapcsolódásra is, de a kihívás miatt akár egy órára is le tud kötni, úgy, hogy nem érzem szívatva magam. Na ez az érzés ami nincs meg Polymerben.

Azt azért hozzá kell tennem, hogy ez lehet inkább személyes probléma és kivételesen csak engem zavar a dolog. Aért írom ezt, mert egyébként a játék alapkoncepciója jó és érdekes, ráadásul jó zenével van megáldva, így szinte minden adott egy kivételes szórakozásra. Vásárlás előtt próbáljátok ki, vagy nézzetek róla videót, hátha bejön, és ha benne lesz egy bundle-ben, olcsósítva nyugodt szívvel ajánlom.

Google Play | iTunes

komment