A legérdekesebb újdonságokból

2015. március 16. írta: ayo
Mortal Kombat X összefoglaló

Az egyre csak közeledő Mortal Kombat X-ről rengeteg infót kaptunk az elmúlt napokban. Az első egy kicsit régebbi, hogy lesz Mortal Kombat X mobilra is. Ez nem lesz egyenlő a rendes játékkal, inkább egy leegyszerűsített, kártyagyűjtögetős IAP-os átirat lesz az Injustice mobilválozathoz hasonlóan. Gondolom ezzel is sokan majd ellesznek, én az ilyeneket passzolom.

A sok találgatás után bemutatták a Cage Family-t, amit a rajongókkal egyetértve én is inkább negatívan fogadtam, mivel így sok érdekesebb karaktertől elvették a helyet. Szerintem bőven elég lett volna a belőlük összemixelt Cassie Cage karakter.

Péntek 13-án csak özönlöttek az újabbnál újabb információk. Megtudtuk, hogy Jason benne lesz a kezdő DLC csomagban mint játszható karakter és láthattuk Ermac másik Fatality-jét is.

És még mindig nincs vége, mivel aznap este leadták az ötödik streamet.
Kezdetben a történetről beszéltek, hogyan kezdtek neki, mit szerettek volna elérni, majd nagy meglepetésemre leadtak egy 6 perces story videót az első fejezetből.
A történetvezetést az előző részhez hasonlóan oldották meg: rövid párbeszédekkel, amelyek állandóan életre-halára menő verekedésbe fulladnak. Annyi az extra, hogy most már itt is van pár quicktime event, ahogy az Injustice-ban. Ezeket nem lehet elrontani, nem fogjuk újrakezdeni, ha pont nem figyeltünk vagy rossz gombot nyomtunk, hanem a karakter valamilyen másik mozdulattal fog újrapróbálkozni; ezáltal egy fokkal érdesebb is lehet, ha hibázunk és nem fogjuk érezni a quicktime event által előjövő frusztrációkat.

Ezután a történetkészítési-folyamatról beszéltek, amely megegyezik a szokásos motion capture folyamatokkal, majd ami sokkal izgalmasabb volt, hogy ezt be is mutatták egy rövid videóval.

A streamet Johnny Cage stílusai bemutatásával zárták a jól megszokott módon, annyi eltéréssel, hogy Derek nem ért rá és helyette egy másik arc ugrott be, aki sajna nagyon halkan motyogva beszélt és a játéka se volt valami impozáns, így eléggé lapos volt most ez a rész.
Cage kapott pár új alapmozdulatot, de nagyrészt megmaradtak a régről ismert képességei. A Fisticuffs stílus nem volt valami látványos; rövid ideig erősebb találatokat tud bevinni, semmi érdekes. A Stunt Double már inkább, mivel ott Noob Saibot-szerűen tudja a speciális árnyék-mozdulatait kilőni. Ez nagyon állatul nézett ki. Utoljára pedig az A-List-et mutatták be, amellyel ki lehet tartani (charging) a speciális mozdulatokat.

mortalkombatx_johnnycagescorpion-1426136179540_1280w.jpg

Végezetül még beszéltek egy picit a történetről, ami nagyjából olyan hosszú lesz, mint a 2011-es verzió és ismét elárulták, melyik karakter tuti nem lesz benne az MKX-ben, ő pedig nem más, mint Mokap. Aki nem ismeri, az nem vesztett sokat. Ő is az egyik legrosszabb részben, a Mortal Kombat: Armageddonban debütált, amelyben ötlet híján csak béna kínlódások által tudtak karaktereket “kitalálni”, hogy még eggyel több legyen, de most hivatalosan elismerték, hogy béna volt: Mokap R.I.P.

A teljes videót itt tudjátok megnézni:

7 komment