50 legjobb indie játék 3. rész

50_legjobb indie_jatek.jpg

Lassan itt a szeptember és újra beindul az élet a játékok terén is. Ha az uborkaszezonban netalán nem tudnátok, hogy mivel játsszatok, mi továbbra is adunk még pár tippet, amikkel jó ideig ellehettek.

Gone_Home.JPG

Lehet, hogy a lista egyik legmegosztóbb játéka lesz a Gone Home. Sokan kétségesnek fogják tartani szereplését, szerintünk pedig itt a helye. A történet szerint egy hosszabb nyaralásból hazatérve, nem találunk otthon senkit. Így nem maradt más, mint a számunka ismeretlen házat bejárva megtudni ennek okát. A játékban pedig az a legszebb, hogy semmit nem rág a szánkba, mindenre nekünk kell rájönni, és itt tényleg nincsenek villogó tárgyak, hogy engem vegyél fel. A házban, ahogy járunk és elkezdjük olvasni a hátra hagyott fecniket és leveleket, megvizsgáljuk a tárgyakat, elkezd kirajzolódni az ott lakók élete és problémái. A listán való szereplésének oka pedig épp ez. Nagyon kevés olyan játék van, ami ezt a fajta tálalási módot választja és ráadásnak ilyen jól csinálja. Az ára viszont nagyon magas ahhoz képest, hogy csak három óra a játék ideje. Viszont egy leárazás alatt már nagyon olcsón hozzá lehet jutni és így nem lesz keserű a szánk íze.

machinarium-1.jpg

A nagy indie hullám kezdetén jelent meg a Machinarium, melyet a hét fős Amanita Design készített Adobe flash motorral és mondhatni minden elképzelhető platformra megjelent (kivéve Xbox 360-ra jogi okokból). A játék hagyományos point and click kalandjáték, amiben a Josef nevű robot főhőst kell irányítanunk, egy teljesen robotok által lakott bolygón. A történet elején valójában semmit sem tudunk, se motivációnkat, sem annak okát, hogy hogyan kerültünk a szeméttelepre. Viszont ahogy haladunk előre a négy-öt órás kalandban, egyre világosabbá válnak a dolgok a buborékoknak hála, melyekben egy deka szöveg sincs. Az az igazság, hogy a motiváció nem is kell az elején ahhoz, hogy beszippantson ez az apró robotvilág. Minden élettel teli, hangulatos, szerethető, zenéje pedig egyenesen zseniális. Volt, hogy azért maradtam egy helységeben, mert még hallgatni akartam a muzsikát. Ez egy alapmű minden indie és kalandjáték kedvelőnek, mert ritka hangulatos és művészi játék a Machinarium.

mark_of_the_ninja_wallpaper.jpg

A Klei Entertaiment annak idején a Shank platform játékkal alapozta meg a hírnevét, melyben kérdés nélkül le kellet mészárolni mindenkit. Ezek után megcsinálta a második részt, utána pedig egy teljesen más és szokatlan szemszögből közelítette meg a platform műfajt és ezzel megszületett minden idők legjobb lopakodós játéka, a Mark of the Ninja. Mint a címből már kiderült, egy ninját alakítunk, kinek testét különleges tinta borítja és abból nyeri erejét, de van egy hátulütője a dolognak, hallucinációkat okoz. A történetről többet nem szeretnék elmondani és nem is érdemes, de nem is ez a fő erőssége a játéknak, hanem maga játékmechanika és az, hogy mennyire könnyedén el lehet sajátítani a játékot és mennyire kifinomult minden porcikája, legfőképp a pályafelépítés, melyben egy csöpp hiba sincs. Egy igazi mintapéldánya az két dimenziós indie platform piacnak, mely megmutatta, hogyan is kell igazán egyedi dolgot alkotni igazán profin.

dust_an_elysian_tail_by_huerque-d68dfyn.png

A Dust, Dean Dodrill ás Alex Kain álma, melyről 2009-ben lehetett először hallani és 2013-ig kellet várni a megjelenésére. A játék főstílusa a Hack & Slash, melyet nagyszerű és látványos kombó rendszerrel toldottak meg, meseszerű grafika keretében. Az egészet pedig megspékelték egy kis RPG rendszerrel és metroidos pályafelépítéssel és egy igazán felnőttes történettel. Ez egy tökéletes ékkő az indie piacon, mely a nagyokkal is felveheti a versenyt. Elég megnézni belőle egy videót és látható a gondos odaadás minden kis részletén a játéknak. Nehézsége sem idegőrlő, legkönnyebb szinten könnyedén végig lehet szaladni rajta és figyelni a történetre, míg afelett már figyelni kell a dolgokra és erősen ajánlott kihasználni társunk képességét. A Dust egy igazi klasszikus, melynek minden indie gyűjteményben ott a helye.

Tiamou_Terraria_Fan_Art_Hallow_Wallpaper.jpg

A Minecraft-nak nagyon sok mindent köszönhetünk, elsősorban a túlélő játék műfajt, egy igazi digitális Lego élményt, az early access piaci formátumot és persze rengeteg klónt, melyekről jobb nem is beszélni. De kivétel mindig akad és jelenleg erre a lebogigjobb példa a Terraria. A sok eltévedt próbálkozástól eltérően a Terraria nem próbál meg helytállni a három dimenziós világban, hanem marad az indie műfaj egyik fő megjelenési formájánál, a két dimenziónál, mely kellően részletgazdag, de pixeles bája megmarad. Feladatunk ugyanaz, mint a Minecraft esetében, túlélni és felfedezni. A túlélés nem éppen nehéz, ha elég óvatosak vagyunk, de ez még nem azt jelenti, hogy Rambo módjára kell előre haladnunk. Nem a kihívás faktor miatt fogjuk szeretni a játékot, hanem a tartalma miatt. Rengeteg felfedezni valóval, NPC-vel és főellenféllel. Valójában csak első ránézésre hasonlít a Minecraft-ra, de ha ez ember jobban beleássa magát, rájön, hogy külön utakon jár, mely rengeteg hasonló jó játékot szült, mint például a Starbound.

Ez az öt gyöngyszem újból bemutatta, hogy mennyi potenciál rejtőzik ebben a műfajban és nem kellenek ahhoz dollár milliók, hogy egy minőségi profi játék kerüljön a piacra. Néha a nagyok is tanulhatnának a kis fejlesztő csapatoktól.

Előző részek:
50 Legjobb Indie Játék 1. rész
50 Legjobb Indie Játék 2. rész

komment