Titan Attacks

Játékos pályafutásomat annak idején még egy Atari 2600-al kezdtem. Mondhatni minden klasszikus játék rajta volt a gépen, abból a korból. Ami pedig leginkább megfogott az Space Invaders volt. Már nem is tudom miért, akkoriban nem is voltam nagy gamer, de valamiért mindig próbálkoztam az alienek ellen (Talán a feszültség miatt, amit az utolsó, felgyorsult Alienek okoztak).

Így nem meglepő, hogy kitörő örömmel fogadtam a Puppy Games Titan Attacks című játékát. Nagy vonalakban nincs nagy különbség a Space Inviders és Titan Attacks között, igaz 33 év telt el a két alkotás megjelenése között, de az alap koncepció még mindig ugyanaz. Egy kisebb löveggel folyamatosan lőjük a fentről érkező földönkívülieket. Innentől viszont semmi közös nincs a két játékban. Első lényeges dolog, hogy magát a turretet lehet fejleszteni. Az alap löveg erősségét és lövési sebességét fejleszthetjük és plusz lövegeket is szerelhetünk fel a mi kis tankunkra. Emellett vannak fogyó eszközök, mint a pajzs, ami az egyik legfontosabb, mert más védelmünk nincs a támadások ellen és ha végünk, kezdhetjük elölről az egész bolygót.

Titan Attacks 1.jpg

Az egész földönkívüli lövölde 5 bolygón zajlik, és mindegyik égitesten 20 pálya van, melyeket néha kitolnak egy kihívás küldetéssel, amellyel extra dolgokat nyerhetünk (plusz pajzs, pénz, fejlesztés) és minden 20. pályán egy főellenfél fogad. Emellet az alienek mindig más „támadó alakzatban” jönnek ránk. Így soha nem használhatunk egy stratégiát, a Föld után pedig még a meteorokkal is meg kell küzdenünk. Mondhatni nem egy könnyű játék, mert ha nem teljesítjük megfelelően a kihívásokat vagy rossz dolgokra költjük a pénzünket, akkor nagyon hamar teljesíthetetlen pálya elé kerülünk. De egy kis gyakorlással és kiismeréssel már nagyon hamar végig lehet szaladni a játékban, és utána már nem nagyon érzünk késztetést, hogy játszunk vele, mert a játék nem nehezedik tovább és a teljesen kifejlesztett turrettel már bármit túlélünk. Míg odáig elérünk, addig hat-hét órát beleölünk a játékba és azt élvezni fogjuk.

Titan Attacks 2.jpg

Nyugodtan kijelenthetem, a játék elérte a célját nálam. Retro érzést adott modern köntösben, ezzel a Puppy Games névjegyévé vált neon grafikával. Bátran ajánlom megvásárlásra ha leárazás alatt van vagy egy bundleben találjátok, és fogékonyak vagytok a modernizált retro dolgokra.

Játék hívatalos honlapja:
http://www.puppygames.net/titan-attacks/
Játék steam oldala:
http://store.steampowered.com/app/203210/

2 komment