QuestRun

Könnyed, egyszerű játék, ami ajánlott mindenkinek! Először az IndieGameStand, most pedig a Groupees rukkolt elő ezzel a portékával.

questrun.jpg

Egyszerű. Talán ez a legjobb szó, amit rá lehet aggatni erre a játékra. Ahogy általában szokott lenni itt sincs a grafikára panasz, igényes munkát tükröz. A játék egyik különlegessége: klasszikus J-RPG alapokon fekszik, valamennyi taktikázási lehetősséggel, a másik dolog: nincs története, csak fogja magát az ember és kiválaszt egy pályát, aztán letolja. Se dialógusok, se teljesítendő feladatok. Az első 2 pálya amolyan „tutorial”, az alapokat tanítja meg a játékosnak, viszonylag változatos helyszínekkel, megfordulunk várbörtönben, mezőn, havas tájakon, sivatagban, sőt még piacon is, úgy kb mindent lefednek, amit egy lovagregényben látni szokás.

A játék, ahogy mondtam: egyszerű. Egyszerű, mivel csak kattintanunk kell; jó helyre, jó időben pakolgatni a katonáinkat vagy dolgainkat. A pályákon belül fegyvereket/védelmi eszközöket kell cserélgetni és a hullámokban áramló ellenséget legyőzni, ha lehetőség adja, illetve kínálja magát taktikázva. Ahogy haladunk felfelé (XP-t gyűjtve), úgy fejlődünk, azaz szintet lépünk és jönnek a jobbnál jobb cuccok (persze a táposabb ellenségek is). Ahova pakolunk: karakterenként, az ahhoz tartozó felső pajzs alakú tárolóba, ahonnan pakolunk: a Stock nevű ládából, amire még a dobókocka is hatással van.
Körül-belül ennyi, mindenki felfedezheti magának, jelenleg olcsón a Groupees Indie Bundle-ben mindössze csak 1 dollár még négy játékkal együtt (pl.: Cognition, 99 Levels To Hell). Greenlight-os cím, szóval, ha most megveszitek, szavaztok és bejut, kapjátok a Steam-es kulcsot. A játék minden platformra elérhető.

Groupees oldal:
http://groupees.com/indie

Mi már szavaztunk, most rajtad a sor!

QuestRun

Szavazz erre a játékra, hogy megjelenhessen a Steamen!

 

2 komment